Túl az Üveghegyen, a Kék-kerek tengeren,
Az Égig érõ fa alatt, egy szép helyen,
Ott ahol a világ Virágos Bölcsõje állt,
Élt népével Puszta, magyar király.
Három fia volt az öreg Pusztának,
A vadászt hívták Jó Szél Fúvásának,
A kovácsot Szép Tüzek Lángjának,
A legkisebbet Szép Mezõ Szárnyának.
Szép Mezõ Szárnya jel alatt született,
Szívébe írva gyönyörû üzenet:
"A világon élni csak hõsként érdemes",
Rajtad a sor, hallod, mondd tovább, Énekes!
Jóra rossz, örömre baj, nászra gyász, mosolyra jaj,
Árulás, ellenség rohan rád.
Fogy a nép mint a Hold, földje nincs mennyi volt.
Legelõt lovadnak nem találsz.
Fehér Ló Áldozat, jelöld meg utamat!
Könyörülj Istenem, jelet adj!
Jó remény Csillaga, Magyarok Pásztora,
Ígérd meg: aki megy, megmarad.
Szép Mezõ Szárnya szól, szeme ég, lángot szór,
Indulunk, lóra hát aki bír!
Elhagyom földemet, százezer õsömet,
Aranyos szegellet álma hív.